2013. május 22., szerda

És történnek a dolgok, mert történniük kell...

A napokban kaptam egy e-mailt, magam sem tudom, hogy hogyan akadt rám a küldője, de egy Debrecenben induló Business és Life Coach képzésre hívta fel a figyelmemet. 
Ez azért érdekes, mert a főállásomban most értem el azt a munkaszakaszt, ami mellett elkezdhetem a tervezett céljaim megvalósítását. 
Life coach akarok lenni, önálló vállalkozóként akarok praktizálni, és ezt a célt már több mint egy éve felállítottam magam elé. Kitűztem célként, megterveztem, részekre bontottam, határidőket rendeltem hozzá, és hozzátettem a saját belső gondolati rezgéseimet (fókuszálás, vizualizálás, elképzelt szituációk, beleélés stb.).
Bár a képzéshez szükséges összeg még nem áll a rendelkezésemre, de itt még a részletfizetés is lehetséges, és a debreceni helyszín is nagyon előnyös a budapesti utazások költségeivel összevetve. 
Ráadásul két képzés lesz egyszerre: life és business, azaz életviteli és üzleti egyben.

Ami pedig még érdekesebbé teszi a dolgot az a következő, és itt megmutatom az egyik fotómat.
2-3 havonta készítek egy-egy ilyen típusú összesített tervezést a céljaimhoz kapcsolódóan. Mindig felírom a dátumot, mert jó visszanézni akár 1-2 év múlva is, hogy mit sikerült megvalósítani és mi az, amin változtatni kellett. A fotó bal felső sarkában ott van a készítés dátuma: 2013.04.27. 
A jobboldal közepén lévő buborékban pedig ott van: ,,Profizmusra törekvés képzés-tanulás-önfejlesztés, Life + Business Coach képzés... "
A buborék alatt pedig: ,,Fő irány a LIFE COACH kiegészítés a Business Coach a profizmus miatt!"

Az elmúlt egy hónapban annyi tennivalóm volt, hogy szinte nem is tudtam tudatosan foglalkozni a képzések követésével, pedig gyakran megnézem a képzők weboldalait, mikor, milyen óraszámban, milyen helyszínen, milyen tematikával indítják a képzést. Ennek ellenére elém került egy ismeretlen helyről kapott e-mail, a számomra tökéletesnek tűnő paraméterekkel, novemberi végzéssel.

Már nem is mondom, hogy bevonzottam :))), mert tudom, hogy igen :)))) 

Még egy érdekesség! A fotón látható: ,,BLOG-HONLAP kialakítása, működtetése" is. Erre pedig most azt mondom, hogy az egyik Olvasóm, akivel már hónapok óta e-mailezünk (Szia Viki!) négy napja küldött egy online képzéses linket: Gazdamami 3.0 tanfolyamról, aminek része a weboldal kialakítása, szerkesztésének megtanulása. Ő nem tudta, hogy terveimben szerepel a saját honlap működtetése, a saját terveihez akarja felhasználni ezt az online tanfolyamot, de valami miatt engem is tájékoztatott róla. 

És már megint nem is mondom, hogy BEVONZOTTAM :)))

Ha folyamatosan jó a rezgésed, jó gondolataid vannak, jókedvűen éled meg a jelenedet, figyelsz a megérzéseidre, akkor a jövődhöz is hozzáteszel. Méghozzá úgy, hogy eléd kerülnek azok a lehetőségek, amik segítenek a céljaid elérésében. 
Tőled függ, hogy készülsz-e rá, észreveszed-e őket, nyitott vagy-e a fogadásukra, és kihasználod-e ezeket a lehetőségeket. Mert ezek csak lehetőségek, Te döntöd el, hogy melyiket választod, és melyiket engeded el magad mellett.

Én érzem, hogy most ezek a Nekem való lehetőségek :)))

Te megérzed és kihasználod a lehetőségeidet?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...