2013. február 17., vasárnap

Lusta disznó vagyok 1.

És a lusta disznóságom oka a javulófélben lévő párkapcsolatom.
24 év házasság előtt már 6 évvel elkezdtünk együtt járni, kisebb-nagyobb szünetekkel mégis egymás mellett kötöttünk ki. Sok-sok együtt megélt öröm és nem öröm van mögöttünk, de még most is együtt tudtunk maradni. 
Kb. 10 éve kezdett el romlani a kapcsolatunk, óriási szakadék lett közöttünk, mindketten bezárkóztunk, a másikat  szinte teljesen kizártuk az életünkből. Csak aludni jártunk haza. Mindkettőnknek voltak próbálkozásaink más kapcsolatokkal, de beláttuk, hogy nem jobb mással lenni, de együtt sem jó.
Közben többször próbálkoztunk, hogy na, akkor beszéljük meg a problémákat, és kezdjük újra. Aztán újra és újra. Nem is tudom, pontosan hányszor, de vagy hat-nyolc ilyen próbálkozásunk is volt. De néhány hét után mindig visszabillentünk az eredeti eltávolodáshoz. Más lett az értékrendünk, más lett az érdeklődési körünk, más lett az életről alkotott képünk. 
Ha minden igaz, Én változtam meg teljesen, legalább is ez volt mindig a fő oka a Páromnak. Ha olyan maradtam volna, mint 20 évvel ezelőtt, akkor semmi gond nem lenne.
De változni jó! Miért probléma az, ha változunk? Attól még szerethetjük egymást, elfogadhatjuk a másik változását. NEM?
Elértünk arra a pontra, hogy már kezdtem azt érezni, hogy nem szeretem, és ez megijesztett. Az Én Párom egy nagyon értékes ember. A munkám során sok-sok férfival találkoztam már, és mindig megerősödik bennem, hogy hálás vagyok, hogy Ő van nekem. Olyan tulajdonságai vannak, amelyek nagyon sokat jelentenek számomra: becsületes, őszinte, józan gondolkodású, előrelátó, kitartó, keményen dolgozó, segítőkész, önfeláldozó, a családjáért mindent megtevő, a szüleiről gondoskodó és még sorolhatnám.
De még-sem jó vele élni, mert mindezek ellenére nem adtuk meg egymásnak azt, amire két egymással élő embernek szüksége van a másiktól. Nem tudtuk feltölteni egymást, nem kaptunk egymástól semmit sem. Csak éltük a hétköznapokat, kerestük a pénzt, hogy fizetni tudjuk a számláinkat, a hiteleinket, taníttatni tudjuk a gyerekeinket és kész. Például 20 éve nem voltunk nyaralni együtt sehol, és ez alatt az idő alatt 3-szor voltunk egy-egy 2 napos wellness programon. Ennyi közös program és kész.
Aztán jött az Én kis személyiségfejlesztéses akcióm, amiben ráismertem arra, hogy Ő kell nekem, mert egy család vagyunk, de ha nem változik Ő is, akkor külön fogunk élni. Nekem nincs szükségem más férfira. Egyedül akarok élni, ha vele nem megy. 
Kb. 1 éve már nagyon magabiztos vagyok, jókedvűen élem a hétköznapjaimat, és elkezdtem nem engedni, hogy a Párom lehúzza az energiaszintemet. Elpoénkodtam a morcoskodásait, nem tettem megjegyzéseket a nekem nem tetsző szokásaira, egyszerűen csak elmentem mellőle, bevonultam az "Én szomámba", ami korábban a hálószobánk volt, de Ő már hónapok óta kiköltözött a nappaliba, nem aludtunk együtt.
Közben persze a napi meditációmban gyakran benne volt az arra fókuszálás, hogy itthon a körülményekhez képest a lehető legjobban érzem magam.
Aztán szeptembertől valami megváltozott. A Páromban! 
Egy beszélgetésünk volt, amiben azt mondtam, hogy ,,Szerintem mi már nem szeretjük egymást, mert akik szeretik, azok nem így viselkednek egymással. Azoknak fontos, hogy a másik jól érezze magát a hétköznapokban, és mindent megtesz azért, hogy minden jó legyen körülötte. Mi pedig már semmi ilyet nem teszünk egymásnak."
Ennek komoly súlya lehetett, mert itt fordult a kocka.
Akkor kezdjük újra! - mondta. De Én már nem akartam újrakezdeni. Elég volt. 
Csak éljünk egymás mellett, amíg el nem megyek, és ne bántsuk egymást. Bár engem már nem lehet bántani, mert ERŐS VAGYOK :) és a bántás lepereg rólam, vagy átformálva visszapasszolom, de jókedvűen, igyekezve nem bántásként reagálni.
És ez az egymás mellett élés azóta teljesen más. KÁNAÁN van 6 hónapja a párkapcsolatomban.
És ettől a kánaántól elkényelmesedtem...

(Folyt. köv.)





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...